Örülök, hogy kollégista lehetek

Bárki bármit is mond, a kollégiumban töltött évek meghatározóak minden fiatal számára. Néhány országban már egészen fiatal koruktól bentlakásos iskolákba íratják a gyerekeket, de errefelé a legkorábban általában gimnazistaként kerülhetünk ilyen élethelyzetbe.

A középiskolai kollégiumokra persze elég szigorú szabályok vonatkoznak, hiszen itt kiskorú személyekről van szó, akik még csak most csöppentek bele a szüleiktől félig-meddig független, önálló életbe. Minden kollégiumnak saját szabályrendszere van: máskor van a kijárási tilalom, a lámpaoltás, másféle kikötések vannak a tanulási időt illetően. Néhol közös leckeírás van egy erre kijelölt helyiségben, máshol pedig ezt a diákokra bízzák.

Egyetemistáknál persze már teljesen más a helyzet, hiszen ők már felnőtt emberek, így sokkal szabadabban oszthatják be az idejüket. Természetesen köztük is vannak olyanok, akik most vannak először huzamosabb ideig távol a szülői háztól, emiatt pedig valamennyi félelem is van bennük. Legalábbis eleinte, amikor még nem tudják, mire számíthatnak. Sokaknak az egyetemi koli különösen izgalmas helynek tűnik, ugyanis itt már megtehetik azt, hogy hajnalban érnek haza, vendéget fogadnak, bulikon vesznek részt a közösségi teremben, kimennek főzni a konyhába éjfélkor – egyszóval csupa olyasmit, ami addig tilosnak számított. Persze azért az ilyen létesítményeknek is megvannak a maga szabályai, de aki már volt kolis mind gimiben, mind pedig egyetemen, az tudja, hogy mekkora szabadságérzetet tud adni ez a váltás.

Minden kollégium különböző, ezért a belső elrendezés is érdekes szempont lehet annak, aki beköltözni készül. Vannak egészen régi, leromlott állapotú épületek, de olyanok is, amiket csupán néhány éve építettek vagy újítottak fel. Talán szerencsésnek érezheti magát az, aki egy modernebb koliba kerül, viszont a többieknek sem kell csüggednie. Sőt, lehet, hogy a végén még ők járnak jobban! Én például elsőéves egyetemistaként egy rosszabbnak számító, régi épületbe kerültem, viszont cserébe olyan remek közösséget ismertem meg ott, hogy semmi esetre sem cseréltem volna el a helyemet mással. Ezzel szemben azt hallottam (és később tapasztaltam is), hogy egy másik, felújított koliban közel sem volt olyan jó a közösség, mert sosem szerveztek semmit.

Egyeseknek sokat számíthat az is, hogy hány fős szobák vannak, illetve milyen azoknak az elrendezése. Bevallom őszintén, hogy ez engem nem annyira izgat, hiszen ugyanolyan jól éreztem magam azon a helyen, ahol folyosónként egyetlen közös fürdőhelyiség és mosdó volt, mint ott, ahol minden szobának volt sajátja. Persze azért sokkal kényelmesebb tud lenni, ha csak néhány embernek kell osztoznia egy vécén, mintha a fél folyosó ugyanoda járna, de mondom, ez már inkább kényelmi kérdés. A saját konyha nem igazán jellemző kollégiumok esetében, itt általában ki kell menni a szobából a főzős felszereléseddel, és elbattyogni a folyosó végén lévő helyiségbe. Bevallom őszintén, hogy ez az egyetlen dolog nem igazán tetszik. Az a fiatal felnőtt, aki nem kifejezetten szeret főzni, nagy eséllyel nem áll neki a közös konyhában többfogásos vacsorát rittyenteni. Az, hogy másokkal kell osztozni a helyen, még a kisebbik gond: a fő nehézség az én esetemben inkább az, hogy egyrészt nincs elegendő eszközöm és alapanyagom a főzéshez, valamint ezek tárolására sem maradt túl sok hely. Arról már nem is beszélve, hogy minden egyes edényt és összetevőt elcipelni a folyosó másik oldalára nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé. Emiatt tehát én (sok másik egyetemistához hasonlóan) inkább csak kisebb projekteket vállalok be a konyhában, és a többi ennivalót megveszem készen. Napi szinten étteremben enni persze nem olcsó játék, ezért sokan szorítkozunk instant levesek vagy konzervek fogyasztására a hét néhány napján. Ezek nem a legegészségesebb opció, de azért igyekszik az ember odafigyelni arra is, hogy elegendő gyümölcsöt és zöldséget egyen. Legalábbis jó esetben – hiszen anyu már nincs ott ilyenkor, hogy leszidjon, ha csak gyorskaját eszel egy nap. Itt már magadnak kell vigyázni arra, hogy ne rontsd el teljesen az egészségedet. Sokaknál az állandó bulizás sem segít ebben, én legalábbis rengeteg olyan diáktársammal találkoztam, aki egy-egy reggeli órán szinte bealudt a padban, miközben egy energiaitalt kortyolgatott és arra panaszkodott, hogy mennyire másnapos. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy velem sosem esett meg ilyesmi, de azért igyekszem nem rendszert csinálni belőle. Azért az se olyan jó, ha valaki teljesen elzárja magát az ilyesfajta közösségi tevékenységektől, hiszen ez alatt a néhány év alatt életre szóló élmények és barátságok várhatnak mindenkire.

A szobatárs-kérdés is égető szokott lenni, ha valaki kollégiumba készül. Itt is mindenféle összeállítás létezik, az egyágyas szobáktól kezdve az olyanokig, ahol akár 6-8 ember is egy légtérben él. A legtöbben az olyan szobákat preferálják, ahol minél kevesebb másik személlyel kell együtt lakniuk, de nekem ezzel nincs problémám. Ameddig jól elvagyok a szobatársaimmal, addig egyáltalán nem zavar a társaságuk. Általában lehetőség van arra, hogy az ismerősökkel, barátokkal közös szobába kérjük magunkat, ilyenkor pedig különösen jó élmény lehet a kolis élet, hiszen minden este kicsit olyan, mint egy ottalvós buli. Ha esetleg nem ismerünk senkit, aki ugyanabba a koliba jönne, mint mi, akkor is alakulhat szerencsésen a sorsunk: nekem például azóta is a legjobb barátaim közé tartozik a legelső szobatársaim egyike. Nagyon sajnáltuk, amikor egy későbbi tanévben külön kollégiumokba kerültünk. Vannak azonban olyan esetek is, amikor az együttélés valamiért sokkal nehezebbé válik, mint azt gondoltuk. Erre is van saját példám, amikor is egy alkalommal nagyon problémás szobatársat kaptam, és néhány hónap után el is váltak útjaink. Ez is része annak a nagy lutrinak, ami a kolis életet jelenti.

Természetesen a távolság sem utolsó szempont. Vannak olyan lakóépületek, amik közvetlenül az egyetemnél, vagy valahol a közelben helyezkednek el. Ez rendkívül előnyös, hiszen rövid sétával elérhetjük a tantermeket, és még a tömegközlekedésért sem kell fizetnünk. Néhány kollégium azonban eléggé messze esik a kampusztól – ahol én jelenleg lakom, onnan például 40 perces buszozással tudok csak eljutni az óráimra. Ez néhány szempontból hátrány ugyan, de engem nem igazán zavar. Anyagilag ugyanis még mindig sokkal jobban megéri, mint albérletben lakni valahol a belvárosban. Na igen, a pénz is egy nagy húzóerő, amikor az egyszeri egyetemista a lakhatásáról dönt – a kollégiumok rendszerint a legkedvezőbb opciót biztosítják, ezért sokan még az esetleges kényelmetlenségek ellenére is szívesen választják. Én szerencsére egyáltalán nem bánom, hogy annak idején a kollégium mellett döntöttem. Éppen ellenkezőleg, nagyon örülök neki, hogy lehetőségem volt (és még van is) megtapasztalni ezt a csodálatos élményt. Az évek során rengeteg új barátot szereztem, különféle embereket ismertem meg, és végre ki tudtam lépni a komfortzónámból. Igyekeztem részt venni minél több eseményen, és szerencsére ezekből nincs is hiány: a hagyományos bulikon kívül van teaház, karaoke-estek, ünnepi mulatságok, csocsóbajnokságok és minden más, amit csak el tudsz képzelni. Remélem, hogy kollégistaként Ti is részt vesztek a hasonló rendezvényeken. Kíváncsian várom a kolis élettel kapcsolatos történeteiteket!