Kollégiumi pakolás? A Therapy4U-val még ez is megoldható!

Azt hittem, hogy soha sem érem meg ezt a napot, de aztán mégis csak eljött. A fiamat fölvették a főiskolára, és ősztől kollégista lesz! Persze, egy kicsit izgulok, mert eddig eléggé elkényeztettük itthon, és valószínűleg ezért most egy kicsit akadozva veszi majd az akadályokat, de természetesen mindenben segíteni fogjuk. Például a kollégiumi szobáját is igyekszünk segíteni berendezni, otthonossá tenni.

Őszintén remélem, hogy addigra rendben jön az én porckorongsérvem is, és a fájdalom nem fog majd akadályozni.

Annak érdekében, hogy én is teljes gőzzel közreműködhessek a fiam szeptemberi költözésében, igyekszem mindent megtenni. Emiatt már az ismerősöknél is érdeklődtem a porckorongsérv problémámmal kapcsolatban. Úgy tapasztaltam ugyanis, hogy mára már szinte egy bizonyos kor fölött a porckorongsérv népbetegséggé vált.

Egy barátom ajánlotta is megoldásként a Therapy4U Gerincterápiás Központ és Medical Fitness Stúdiót. Amint tehettem, természetesen rá is néztem a Gerincterápiás Központ honlapjára. Itt azzal találtam szemben magam, amit sajnos már sokszor hallottam, nevezetesen hogy a porckorongsérv a derékfájások közel felének az okozója, és a kezelés leghatékonyabb formája a megelőzés lenne.

Sajnos én ezen már túl vagyok, úgyhogy tovább néztem a honlapot, hogy a porckorongsérv javításának érdekében mit javasolnak. 

Mint sejtettem, ők is arra helyezik a hangsúlyt, hogy felderítsék, mi okozta a problémát, mi vezetett el addig, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok.

Az okokat több dologban is látják, így például az izomegyensúly, az állóképesség, vagy az ízületi helyzetértékelés problémáiban. Ahogy írták, a kiváltó ok ismeretében már sokkal könnyebben határozzák meg a pácienseknél alkalmazandó praktikus technikákat, módszereket.

Általánosságban jellemzően tapasztalataik szerint a szegmentális stabilizációs tréning az, ami a leginkább szóba jöhető, és a többi korrekció után valóban megnyugvást adhat. 

Ezek után természetesen megtekintettem azt is, hogy mi fán terem a szegmentális stabilizációs tréning. Elsőre bonyolultnak tűnik maga metódus megnevezése, de valójában nem annyira bonyolult, hiszen a mozgás szegment két szomszédos csigolyát és a köztük található anyagok: porckorong, szalagok, ízületek gyulladási folyamatait jelenti.

Ha ezek a folyamatok elindulnak, akkor logikusan a gerincnek az izmok általi támogatottsága csorbát szenved, ha pedig ez a kóros folyamat sokáig fennáll, akkor olyan károsodás következhet be, amely már például az MRI felvételeken is meglátszik.

A tréningnek az a célja, hogy ezt a kórós és káros folyamatot lehetőség szerint visszafordítsa, és megszüntesse a mozgáskor bekövetkező fájdalmat.

Ezzel a tréninggel megnő a gerinc terhelhetősége, csökken a fájdalom, és újra visszanyerhetjük korábbi énünket, amelyben félelem nélkül boldogan mozoghattunk. 

A szegmentális stabilizációs tréning mellett a Therapy4U Gerincterápiás Központ & Medical Fitness Stúdió még számos kezelést nyújt, és a hozzájuk forduló pácienseknek például még Mckenzie módszert is tanítanak. Emellett trigger pontokat kezelnek, kinematic taping terápiát nyújtanak, sőt ergonómiai tanácsadással is szolgálnak.

A Gerincterápiás központhoz a weboldalukon, a therapy4u.hu oldalon a vízszintes menüsorban található „kapcsolat” fülön található elérhetőségeken lehet bejelentkezni. Itt találunk telefonszámot, valamint e-mail címet is.

A megadott nyitvatartási időkben fogadják az érdeklődők hívásait, mellyel időpontot foglalhatunk.

A Gerincterápiás központhoz történő első látogatás alkalmával egy állapotfelmérés történik, melynek során a problémát kiváltó ok mellett már igyekeznek a páciensek fájdalmát is csökkenteni.

A weboldalon megtalálhatjuk a központ által alkalmazott terápiák árait is a gyógytornászokra és kezelési időtartamokra bontva.

Már én is bizakodó vagyok ezek után, és szinte látom magam, ahogy egy tökéletes és barátságos kis tanulósarkot dobunk össze a fiamnak a kollégiumban.