Végre valami előny is származott abból, hogy kollégista lett a fiam…

Már nagyon vártuk, hogy a nagyobbik fiam elkezdje az egyetemet. Sajnos vonzotta Őt a főváros, így nem volt hajlandó helyben, Debrecenben továbbtanulni. Felvették a fiamat a neves pesti egyetemre és a központi kollégiumban kapott helyett.

A múlt pénteken Pesten volt dolgom, gondoltam meglepem a gyereket. Az első órája 9-kor kezdődött, 8:45-kor megjelentem a szobájában. Fiam és a szobatársa, Dávid, még ágyban voltak, körülöttük gyanús üvegek. Már éppen elővettem a felelősségteljes és szigorú apa énemet, amikor egy ismeretlen, öltönyös alak toppant be a szobába. Kiderült, hogy a fiam szobatársának az apja, aki szintén a gyerekét jött ellenőrizni. Javasoltam neki, hogy üljünk be az aulában lévő kávézóba és dolgozzunk ki közösen egy stratégiát a fiúk viselkedése kapcsán.

Dávid apjával egy kávé mellett megbeszéltük a srácok dolgait és közben össze is ismerkedtünk. A férfi az egyik multinál gépjárműflotta menedzser, én pedig egy futár cégnél vagyok műszaki vezető, a 40 autóból álló járműpark minden nyűgje is közvetlenül hozzám tartozik. Egész komoly szakmai vitánk lett – jó értelemben – abból, hogy 2023-ban melyik az ideális finanszírozási módszer egy ekkora flotta esetében. Mi eddig a kocsikat nyílt végű pénzügyi lízing keretében szereztük be. Őszintén szólva el sem tudtam képzelni ennél gazdaságosabb módszert. Dávid apja elmondta, hogy az összes autójukat operatív lízing, azaz tartós bérlet és az ehhez szorosan kapcsolódó flottakezelés keretében használják. Évek óta dolgoznak együtt a FLOTTAUTO Lízing Kft.-vel. Rendkívül elégedettek a lízingcég szolgáltatásaival. Javasolta, hogy a futárcégünk esetében is mérlegeljük ezt a pénzügyi lehetőséget, mert a FLOTTAUTO Lízing Kft. tartós bérleti szolgáltatásával mindenki jobban járna, a cégem is és én is:

  • a cégem azért, mert lényegesen kedvezőbb lenne a havi díj, mint a pénzügyi lízing esetében. Ugyanis az operatív lízing, azaz a tartós bérlet esetében a szerződés végén megjelenő maradványérték a jármű valódi piaci értéke és ezt az összeget nem a bérlőnek kell a futamidő alatt kifizetnie. A havi bérleti díj összege fix és nagyon jól tervezhető ill. már tartalmazza a biztosítással, cégautó adóval és súlyadóval kapcsolatos költségeket is,
  • én pedig azért, mert egy jó flottakezelő cég rengeteg terhet levesz a vállamról. Helyettem intézik az összes autó ügyes-bajos dolgát: egyeztetnek a szervizzel, elviszik az autót és amikor készen van, visszahozzák. A téli-nyári ill. a nyári-téli gumicserék rendszeresen 2-3 hetet vesznek el az életemből. Dávid apja azt mondta, hogy a gumicserékre is rugalmas megoldást biztosít egy profi flottakezelő.

Csodálkozva hallgattam. Őszintén szólva már korábban is hallottam arról, hogy létezik operatív lízing, de meggyőződésem volt, hogy ez csak a nagy multik számára lehet ideális választás. Ehhez képest most megtudtam, hogy a mi kisebb cégünk esetében is érdemes, sőt kötelező számolni a tartós bérleti lehetőséggel.

Dávid apja javasolta, hogy vegyem fel a kapcsolatot a FLOTTAUTO Lízing Kft. szakembereivel. Üzletileg nagyon korrektek és a flottamenedzsereik számára valóban a bérlő az első. Nemcsak szavakban, hanem tettekben is. Javasolta, hogy amennyiben többet akarok megtudni a flottakezelés hátteréről, akkor nézzem meg a flottakezeles.hu weboldalt, ahol részletes információkat találok a szolgáltatási csomagok pénzügyi és műszaki tartalmáról is.

A weboldal valóban nagyon informatív volt. Olyannyira, hogy időközben egyeztettem a FLOTTAUTO ügyfélszolgálatával is. Jövő héten megyünk hozzájuk a cégünk ügyvezetőjével egy megbeszélésre. És lehet, hogy a következő télen már nem én fogok szaladgálni a gumishoz a céges autókkal…