Bál a kollégiumban

Eddig nem voltak túl jó tapasztalataim a kollégiumokkal. Egyszer próbáltam beköltözni, még a gimnázium elején. Nagyjából egy hónapig bírtam. Nem volt jó sem a szoba, sem a társaság, sem az ennivaló. A szobatársak között rögtön az elején egy nagy dráma alakult ki, ugyanis kiderült, hogy néhány olyan lányt tettek közös szobába, akik utálták egymást. Így néhányan pár nap múlva el is hagyták a szobánkat, és utána is állandó változások voltak a lakókat illetően. A mi szobánk volt a legnagyobb, így az sem volt kellemes, hogy mindig viszonylag sok lányhoz kellett alkalmazodni, és megpróbálni jól kijönni velük. Az épület nem is volt túlságosan közel az iskolához, ezért annyira nem érte meg a kollégiumban lakni. Néhány hét múlva inkább hazaköltöztem.

A rossz tapasztalataim miatt nagyon féltem amikor az egyetemen kénytelen voltam kollégiumba költözni. Mivel vidékre mentem egyetemre, nem volt más választásom. Nagyon kellemesen csalódtam, ugyanis itt egészen más volt a kollégium. Jó volt a hangulat, a társaság, és a szobák is sokkal tisztábbak. Csak egy szobatárssal kellett osztoznom, akivel nagyon hamar összebarátkoztam. És amin a legjobban meglepődtem: az elsőéveseket egy bállal fogadták. Ez egy hagyomány, amit minden évben megrendeznek. Mindenki csinosan felöltözik, és az egész épület „középkori kastéllyá változik” arra az estére.

Az első évemben csak ámultam és élveztem a báli hangulatot, azonban a következő években már a szervezésben is részt kellett vennem. Örömmel csatlakoztam a szervezőkhöz, és mindent meg akartam tenni, hogy a jövőbeni elsősök is ugyanúgy élvezzék majd a bált, mint én. Amellett, hogy sok új barátra és jó emlékre tettem szert, azért rengeteg stresszel is járt. Nem is gondoltam volna, hogy mennyi mindenre kell gondolnia egy szervezőnek és mennyi probléma akadhat. Az egyik például a meghívók megtervezése és kinyomtatása volt. Nem is tudom mi lett volna, ha anyukám egyik ismerőse nem ajánl nekünk egy nyomdát. Átküldött egy címet: Meghívó készítés – Nyomdai termékek | Color Nyomda. Erre rákeresve megtaláltam a Color Nyomdát, amely nagy segítségünkre volt a meghívók elkészítésénél.

Ha a „Meghívó készítés – Nyomdai termékek | Color Nyomda” címet megkeressük a nyomda honlapján, minden meghívókkal kapcsolatos információt megtalálunk. Ajánlatot is egyszerűen kérhetünk egy online adatlap kitöltésével. Ehhez email címet, telefonszámot, és nevet kell megadni. Ezen kívül pontosan le kell írni, hogy milyen meghívóra van szükségünk. Itt arra kíváncsiak, hogy milyen legyen a méret és a tájolás, mennyi legyen az oldalak száma, milyen a papír típusa, fekete-fehér vagy színes meghívót szeretnénk-e, szeretnénk-e fóliázást vagy UV-lakkozást. Ami még természetesen nagyon fontos, az a grafikai terv. Mivel az egyik szaktársunk korábban grafikus képzésre járt, magától értetődő volt, hogy ő fogja majd tervezni a meghívó külsejét.

Amennyiben igényünk van rá, többféle kreatív felületnemesítésre is van lehetőség. Ilyen például a 3D lakkozás, amely során egy domború és fényes lakkréteggel vonják be a terméket. A fóliázás abban az esetben hasznos, ha tartós meghívót szeretnénk, ami nem koszolódik vagy gyűrődik könnyen. Matt vagy fényes változatai is elérhetők. Ha logót vagy valamely ábrát szeretnénk kiemelni, válasszuk a prégelést. Többféle színben is meg tudják valósítani a szokásos arany és ezüst mellett. Sarokkerekítéssel szintén tudnak meghívót készíteni. Ez lehet csupán díszítés, de amennyiben amiatt aggódunk hogy a sarkok megvághatják a meghívottak kezét, biztonsági funkcióként is megállja a helyét. Biegelés és riccelés is elérhető. Ezeknek a jelentését én egyáltalán nem tudtam amíg el nem olvastam a hozzájuk tartozó leírást a Color Nyomda honlapján. A biegelés a hajtást segíti, és minden esetben alkalmazzák, amennyiben összehajtható vagy lapozható terméket rendelünk. A riccelés pedig a letéphető részek kialakításához alkalmazott technika.

Ha kíváncsiak lennénk, milyen korábbi munkái vannak a nyomdának, számos referenciaképet tekinthetünk meg a felületen. Azt hiszem, nagyon fontos minden online webáruház vagy weboldal esetében, hogy képeket töltsenek fel az oldalra. A visszatérő és jövőbeni vásárlók egyaránt több kedvvel nézelődnek egy olyan felületen, ahol láthatnak fotókat. Így sokkal könnyebben el tudják képzelni, hogy milyen lesz majd az általuk választott termék. És a bizalom kialakításában is segít, ha referenciákat helyeznek el a honlapon. A Color Nyomda sok ismertebb céggel is működött már együtt. Ilyenek például a Mercedes-Benz, a Pick, az Aldi, vagy a Praktiker. A velük közös projektekből származó termékek referencia fotóit a cégek logójára kattintva tekinthetjük meg.

A „rólunk” felirat mögött találhatjuk a bemutatkozást. Nagyon szeretem, amikor egy cég weboldalán bemutatkozást, vagy egy-két érdekességet, személyes történetet osztanak meg. Ezzel sokkal emberközelibbé tudják tenni a céget az ügyfelek számára. A Color Nyomdáról megtudtam, hogy 1996 óta működik. Két egyéni vállalkozás egyesítésével jött létre. A két vállalkozás összeolvadásával a sok éves szakmai tapasztalat és a fiatal, kreatív szemlélet találkozott egymással. Ilyen módon a nyomda szolgáltatásainak igénybevételekor mindkettőnek az előnyeit élvezhetjük. Lejjebb egy bemutatkozó filmet is meg lehet nézni, ha többet szeretnénk ebben a témában megtudni.

A honlap kinézetéből azonnal látszik, hogy profi grafikusok foglalkoznak vele. A tervezése nagyon igényes, letisztult, és a színek harmóniájára is nagy figyelmet fordítottak. A nyomda alap színei a fekete, a sárga, és a fehér. Az egész felületet ezek uralják. Az oldalak tetején több lapon is képeket és videókat helyeztek el. Ezek a nyomda épületéről és belsejéről készültek, és kiválóan bemutatják a helyszínt. Ha már a helyszín bemutatásáról van szó, a gépparkban megtekinthetjük a nyomda által használt eszközöket. Én ugyan nem értek annyira a nyomtatáshoz, hogy azzal foglalkozzak, pontosan milyen típusú gépeket használnak a munka során, de sokak számára hasznos lehet ha tudják ezt. Főleg azoknak, akik profi grafikusok, vagy nagy országos eseménynek, ismert cégnek szeretnének rendelni valamit. Egyébként is nagyon szimpatikusnak találom, hogy ilyen részletességgel tüntették fel a gépeket. Ezt a vállalat őszinteségére utaló jelnek tartom.

A weboldalon láttam, hogy számos más termékkel is foglalkoznak a meghívók mellett. Rendelhetünk névjegykártyát, szórólapot, borítékot, levélpapírt, plakátot, jegyzettömböt, naptárat, könyvet, magazint, címkét, mappát, dossziét, és még sokáig sorolhatnánk. Egy leadási segédlet is elérhető. Ez abban segíti a vásárlókat, hogy pontosan tájékozódhassanak a nyomdába szánt anyagok leadásának feltételeivel kapcsolatban. A mi esetünkben is nagyon hasznos volt, mert még soha nem adtunk le semmit nyomtatásra, így nem voltunk tisztában ezekkel a kritériumokkal.

A weboldalnak van karrier felülete is, ahol megnézhetjük az éppen aktuális állásajánlatokat. A kapcsolatfelvételhez szintén megtalálhatunk minden szükséges adatot. A nyomdának három helyen is van üzeme, ebből azonban csak a budaörsi üzemben fogadnak ügyfeleket. A másik két helyszín Nyíregyházán és Törökbálinton található. Az üzemek pontos címeit szintén láthatjuk ezen a felületen. Lejjebb egyes munkatársak elérhetőségeit is megtaláljuk.

Nekünk nagyon szimpatikus lett a Color Nyomda a honlapja alapján, és úgy döntöttünk, hogy velük fogjuk megvalósítani a meghívókat.