Az egyetemi évei alatt az ember lát furcsa dolgokat és szerintem mindenki vagy látott, vagy hallott már ilyen érdekes történeteket. Ez a dolog hatványozódik akkor, amikor valaki pluszba még kollégista is. Egy kollégium tényleg tele van színes egyéniségekkel és ez sajnos nem minden esetben olyan vidám. Azonban ez most nem egy “olyan” történet, hanem inkább egy pozitív eset.
Jómagam nem kaptam sokat a kolis életből, ugyanis összesen egy évet laktam kollégiumban. Már persze ezalatt is történt annyi minden, hogy arról lehetne anekdotázni napokon keresztül. Én most egy szappanos esetet emelnék ki. Akkor 2020-at írtunk és mindenki tudja, hogy milyen kacifántos helyzet is volt akkor. A kollégiumban pedig persze nem volt központilag biztosított szappan, így mindenkinek magának kellett biztosítania azt. Egyik nap azonban észrevettem egy srácnál egy kifejezetten mutatós darabot, így rá is kérdeztem.
Mint megtudtam, a srácnak és az édesanyjának a szappan készítés a hobbija. Mondanom sem kell, hogy ez számomra meglepő volt, de kíváncsi voltam a történetére. Ekkor mutatta meg nekem a srác a Pipere Porta oldalát, amiről ők is szoktak vásárolni.
Megnéztem az oldalt, de akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, majd egy kicsivel később elkezdett furdalni a kíváncsiság, hogy mégis mi ez az egész és visszatértem az oldalra. Meglepődtem a gazdag kínálaton és azon, hogy mennyi mindent lehet az ilyen termékek által otthon elkészíteni, ha az ember tudja, hogy hol keresse őket.
Alapvetően olyan sok illóolajat árulnak, hogy beletelne egy jelentősebb időbe végigszagolni a kínálatukat. Emellett többféle terméket is lehet készíteni a Pipere Porta áruinak segítségével. Van nyilvánvalóan minden, ami csak kellhet a szappan készítéshez, de ezen felül van mindenféle hozzávaló a gyertya készítéshez, a kencékhez és még a fürdőbombákhoz is. Szóval meglehetősen nagy a webáruház kínálata. Azonban mi fókuszáljunk csak a szappanokra.
Rögtön kezdjük is ott, hogy a szappanokat itt tényleg a saját igényeinkre szabhatjuk. Olyan színűre színezhetjük, amilyenre csak akarjuk és olyan illatot kölcsönzünk neki, amilyet csak akarunk. Itt tényleg a kreatív lelkek és a kísérletező szelleműek vannak előnyben. Még akár egy kis extra érdekességet is csempészhetünk bele, mivel ezen az oldalon szerencsére az alap összetevők mellet rengeteg kiegészítő is van a szappanokhoz. Vehetünk hozzá például szárított virágokat, csillámporokat, vagy különböző színezőket, agyagokat. Tehát a személyre szabhatóságra nem lehet panasz, mivel ezen a területen is kiváló szinten teljesít a Pipere Porta.
A szappan készítés azonban nem csak abból áll, hogy mindent összekeversz, ugyanis a folyékony anyagot formába kell önteni, amiben megszilárdulhat. Ebben a kérdésben is remek segítséget tud nyújt a weboldal. Rengeteg különböző formájú és méretű, kinézetű szappanöntő formát lehet itt vásárolni, így még a szappan alakjában sem kell kompromisszumot kötni és lehet használni az izgalmasabbnál izgalmasabb formavilágokat. Nem kell azonban aggódni, hiszen klasszikusabb formák is vannak azok számára, akik inkább a hagyományos és praktikus megoldásokat választanák.
Minél jobban megismertem az oldalt és a szappan készítésben rejlő lehetőségeket, annál jobban elkezdtem megérteni a srácot, hogy csatlakozott az anyukájához a szappan készítő hobbiba. Nincs is annál szebb, mint mikor a szeretteiddel olyan dolgokat csináltok együtt, amiket mindannyian szerettek és szívesen csináljátok.
Mint gazdasági tanonc egyből megláttam benne még az üzleti lehetőséget is és órákon gondolkodtam a kivitelezésen. Biztos voltam benne, hogy még viszont látjuk egymást a pipereporta.hu oldallal és remélem, hogy ti is kedvet kaptatok egy kis szappanozáshoz!